Ismét nem bántam meg, hogy jelentkeztem a blogkóstolóra, hiszen csodás receptre bukkantam Tortafüggő Marisz blogján. A receptet természetesen átalakítottam egy kicsit a saját ízlésem szerint :). Nagy előnye ennek a kenyérnek, hogy könnyen variálható, hiszen fokhagymás vaj helyett akár pestóval és sok más feltéttel is elkészíthető.
Hozzávalók:
40 dkg finomliszt
10 dkg magkeverék (zabpehely,lengmag,szotyi)
3 dl víz
2,5 dkg élesztő
2 tk. só
1 tk. cukor
2 ek. olívaolaj
A kenéshez:
5 deka puha vaj
2 gerezd fokhagyma
apróra vágott petrezselyem
só, bors
Elkészítés:
A víz felét megmelegítjük és belekeverjük a cukrot, majd belemorzsoljuk az élesztőt. Amíg az élesztő felfut, egy nagy tálba beleöntjük a többi hozzávalót: a lisztet, a magokat, a sót, a maradék vizet és az olívaolajat, majd végül az élesztős vizet is. Először fakanállal összekeverjük a tészta hozzávalóit, majd kézzel pár perc alatt összegyúrjuk. Letakarjuk és duplájára kelesztjük. Ez körülbelül fél óráig tart.
A puha vajhoz hozzákeverjük az apróra vágott petrezselymet és fokhagymát, majd sózzuk, borsozzuk.
A tésztát téglalap alakúra kinyújtjuk, és megkenjük a vajjal. 4 csíkot vágunk belőle, majd a csíkokat egymásra helyezzük, és kockákra vágjuk. A kockákat beletesszük a sütőformába és 40 percig sütjük 180 fokos előmelegített sütőben.
A formázásról képeket itt találtok:
http://jadekonyha.blogspot.hu/2010/10/citromos-legyezo.html
Az eredeti recept pedig itt található:
http://tortafuggo.blogspot.hu/2013/10/fokhagymas-vajas-legyezokalacs.html
Sütés előtt:
Ha már blogkóstoló, Limarának is van egy nagy jó ötlete erre a formára:
http://www.limarapeksege.hu/2013/01/melegszendvicskenyer.html